1. Fejezet - Ébredés

Ébredés

- Ro gyerünk kelj már fel. Nem várhatok rád órákig. - kiabált be a szobába.
- Inkább hagyj itt, de nem kelek fel ilyen korán. - kiabáltam neki a fejemre húzva a takarót.
- Ro ha nem kelsz fel, akkor a drasztikus megoldáshoz kell folyamodnom, és tudod annak nem lesz jó vége. - fenyegetőzött, és már hallottam is a lépteit amint befelé tart a szobámba.
Sunyin lapultam és számoltam a lépteinek kopogását. Öt, hat, hét és... Felpattantam az ágyból, és magasra emeltem a kezemet.
- Megadom magam, csak ne bánts. - mondtam, és nevetésbe törtem ki.
Először csak szigorú tekintettel figyelt, majd először csak mosolyra húzódott a szája, de végül ő is önfeledt kacagásba tört ki. Ezt a cselt hívom én Ronnie ellenálhatatlan reggeli ébresztő nevettetésének. Az esetek 95%-ában sikerrel is járok, a maradék 5% az csak azért nem sikerül, mert elszúrom a számolást, és nincs elég időm felpattanni. Ilyenkor jön 15 perc önfeledt nevetés Seth módra.
Seth az én nagy testvérem. 22 éves a srác, de nagy örömömre még mindig velünk él. Nem is tudnám nélküle elképzelni a reggeli ébredéseket. Imádom a bátyámat, és ez szerencsére kölcsönös érzés, mivel ő is odavan az imádnivaló kis hugicájáért. Aki persze nem más mint szerény személyem.
Hárman egy bérlakásban lakunk a 82. utcán Los Angeles-ben. A kérdés gondolom mindenkiben felmerül, hogy mért csak hárman, és mért nem négyen. Hát az ember erről nehezen tud beszélni, főleg akkor ha még nagyon kicsi volt amikor ez az egész történt. Ugyanis valahogy 3 éves lehettem amikor anyu egy autóbalesetben meghalt. Azóta én vagyok a család egyetlen tejhatalommal rendelkező nő nemű tagja. De mindennek már 14 éve.
- Ro most tényleg nincs idő a játékra. - kezdte Seth miután leültem az gyam szélére - Nina vár minket, és szerintem Mila is.
Nina a bátyám barátnője volt. Rendes lány, és nagyon kedvelem ami kölcsönös a részéröl is. Szinte már családtagként tekintünk rá. És ha a hír igaz amit éles hallásomnak, és szemfüles érzékemnek köszönhetően hallottam meg, akkor nemsokára hivatalosan is a családunk része lesz.
Mila pedig Nina velem egyidős huga, aki egyben a legjobb barátnőm is. Ősidők óta ismerjk egymást,bartáságunk a pletykák szerint születésünk elé nyúlik vissza. Gondolom az ilyen barátságokat nevezik életre szólónak.
Mivel mi ilyen régről ismerjük egymást, mindenki azt feltételezi a tesóink már kiskoruk óta szerelmesek egymásba.Ez helyel-közzel igaz is. Csak bonyolultabb mint azt külső szemlélő értené. Barátnőm és én is csak sok ébren töltött éjszaka után fedeztünk fel ennek a szerelemnek minden apró kis titkát.
- Ronnie fogyigyelsz te egyáltalán rám? - kérdezte Seth a kezét lóbálva a szemem előtt.
- Igen, persze csak egy kicsit elkalandoztam. 5 perc és kész vagyok. - mondtam és már bele is vetettem magam a ruhásszekrényem átkutatásába.
Órákig el tudok szöszmöszölni a készülődéssel, és ezt mindenki tudja aki ismer. Ezért nem lepődtem meg amikor az órámra néztem és 30 percel a sokott kelési időnél korábbat mutatott. Jobban belegondolva most először láttam ilyen komolynak Shet-et a reggeli keléssel kapcsolatban. És az se sűrűn fordul elő, hogy fél 7-né előbb kelt föl. Most azomban az óra kerek perec 6 órát mutat. Nagyon fontos lehet ez a mai nap a bátyámnak. Talán, de tényleg csak talán annyira, hogy ma kéri meg Nina kezét.
Oké nem kell pánikba esni, ez nem az én nagy napom, hanem Nina és Seth nagy napja. De mivel én vagyok Ronnie ezért nekem is az alkalomhuz illően kell kinéznem. És erre az alkalomra nincs jobb választás, mint a csini új rucim amit a minap vettünk Milával. Egy halványrózsa és piros közti átmenet és az alján nagy vörös rózsafejek vannak ráhímezve körbe-körbe. A melle alatt egy vörös csík hűzódik amin 4 drágakő utánzat kapott helyet. Az összhatás viszont nagyon gyönyörű.
Gyorsan leakasztottam az eddigi helyéről a ruhát, és befordultam a fürdőbe. Kulcsra zártam az ajtót, majd nekifogtam a szokásos reggeli rituálémnak, ám most nagyob gondot fordítottam az egészre. Miután kifésültem a hajamat, felvettem a ruhámat, és megnéztem benne magamat. Még mindig olyan tökéletesen ált rajtam, mint amikor megvettük. Barna hajamat, amely a mellem aljáig ér, laza cofba fogtam, és a bal vállam felett előre húztam.Persze hogy menjen a ruhámhot egy olyan hajgumit választottam amin tenyér nagyságú vörös rózsa díszelgett. Smink gyanánt, fekete szemcerkát, fekete szempillaspirált, és némi szájfényt használtam, de éppen csak annyit, hogy ne legyen nagyon természet ellenes.
Miután végeztem rápillantottam az órára, amit Seth a pontosságom kedvéért szerelt fel a fürdőbe, és háromnegyed 7 órát mutatott. Tényleg igaza volt, mert ha nem keltett volna, akkor már csak kicsit több mint fél óránk lett volna, de így még volt kerek egy teljes óránk és még pár percünk az elmaradhatatlan dolgokra.
Kimentem a fürdőből, és nagy megdöbbenésemre, Seth még mindig az ágyamon ült üveges tekintettel. Gyorsan leültem mellé, és szokás szerint magam alá húztam a két lábamat, majd átöleltem. Csak ekkor vette észre a jelenlétemet, majd végigmérte a ruhámat.
- Mi ez a ruha rajtad? - kérdezte.
Nem tudtam mit válaszoljak. Mit mondjak honnan tudom, hogy ez lesz ma a nagy napja? Mit mondjak, mért nem szóltam neki, és spóroltam meg a most következő kellemetlenségeket? Jó, hogy már napok óta az ékszeres boltok kirakatát nézegették amikor egyött sétáltunk, de akkor is mit mondhatnék, honnan veszem, hogy ez az a nap? Utálom, hogy ennyire nem találtam a szavakat, de jó bátyhoz méltóan észrevette a helyzet kellemetlenségét, és hirtelen témát váltott.
- Na ez nem lényeg. A lényeg az most következik. - mondta, és felém fordult, de mielőtt a szemembe nézett volna és folytatja a monológját belenyult a zsebébe és kivett valamit. - Szeretnék neked adni valamit. Ámde ez nem egy átlagos ajándék. Ennek ára van, mégpedig a segítséged. Ugyanis van egy nagy problémám... - kinyujtotta a kezét, és én is felé nyujtottam a kezemet. Mikor a kezünk egymás fölé ért kinyitotta az övét, és az enyémbe csúsztatta azt a valamit.
- De... - kezdtem az ellenkezést, de azért ökömbe zártam a kezemet az a valami fölött. Ekkor azonban belém hasított a felismerés. Széles vigyorra húzódott a szám, és felpattantam az ágy teteére, és elkezdtem rajta ugrálni, miközben kiabáltam örömömben. - Tudtam. Nem hiszem el reggel éreztem, hogy ez lesz. - Most már teljesen biztos voltam benne. A segítségem a támogatásba kell neki.
Ekkor egy fej kandikált be az ajtón, és egyből rámszólt.
- Ronnie mióta szabad ugrálni az ágyon? És mi az amit tudtál? - kérdezte.
Seth vett egy nagy levegőt, és kinyögte végre azt ami nekem már egy ideje világos volt.
- Ma megkérem Nina kezét.

Előszó

- Ronnie gyere velem. Nem kuksolhatsz itt egész életedben. Ébresztő kislány vár a világ.
- Nem, hagyj békén, és ne hívj kislánynak, csak ő hívhat így! - kiáltottam kikelve magamból, és amit egy hete sikerült száműzni az éltemből ismét átvette felettem a hatalmat.
A régi ismerős érzés ismét úrrá lett rajtam. Először csak csiklandozta az arcomat, majd nagy cseppekbe gördült végig rajta, egészen az államig ahol mint az eső hullani kezdett. Nem sejtettem mikor lesz már végre kiút ebből az egészből. Ebből az egész letargikus állapotból.
Amikor erőt veszek magamon, és már azt érzem felülkerekedtem az érzéseimen újra a felszínre törnek, és átveszik az uralmat. Ez megy már hónapok óta, s tenni nem tudok ellene.
- Ronnie, ne csináld ezt. Ezzel csak magadat teszed tönkre. - próbálta belém önteni az életet.
Csak nemet intettem a fejemmel, és egy újabb zsebkendőért nyúltam. Már vagy ez a tízedik csomag amit ebben a három hónapban elhasználtam. Ez elmúlt hónapok nagyon egyhangúan telt el. Vagyis csak a külvilágomnak tűnt így. Én éreztem, hogy belül nem ugyanaz minden. A külvilág csak azt látja amit mint egy betanított robot csinálok. Felébredek, felöltözök, elmegyek az iskolába, hazajövök és bevonulok a szobámba. Mint egy robot, egy élet nélküli robot.
Bárcsak az lennék. Akkor nem lennének érzelmeim. Nem éreznék. Nem lenne az a felőrlő fájdalom ami minden egyes nap érzek. Ugyanis a felszín alatt mindennap háborút vívok az érzelmeimmel. Van amikor sikerrel, de ez csak az esetek nagyon kevés százalékában van így. A nagy részben ámde elveszetem ezt a háborút. Ilyen ez a mostani is. Az érzelmeim győzedelmeskedtek felettem. Kétválra fektettek, és megadásra kényszerítettek. Ilyenkor törnek felszínre a könnyek amik megállás nélkül hullnak, mint egy csap amit nem zártak el rendesen, és csöpög.
- Kicsi Ro, ne csináld ezt. - most már odajött hozzám és átölelt. Azzal az öleléssel ami mostanság oly ritkán adatik meg nekem. Ami egy reménysugár a kiláthatatlan csatából. Az amit régen minden nap, minden egyes percében az enyémnek tudhattam. Ami óvott és védett engem mindentől, legyen az akármien veszedelmes.
Én is felemeltem a kezem és magamhoz szorítottam. Nem engedhetem el. Most már nem. Egyszer megtettem, de ez elég volt. Ha ő itt van, nagyobb sikerrel aratnék győzelmet, és jutnák ki a sötétségből.
Azt vettem észre, hogy a kezét a hátamról levéve az állam alá csúsztatta, és a fejemet felemelte, egészen addig, míg a szeme egy vonalba nem került az enyémmel. Majd kitörölte a könnyeket a szememből.
- Segítek, ha ezt te is szeretnéd. - mondta tiszta őszinteséggel a hangjában.
- Köszönöm Liam. - mondtam, és odabújtam a mellkasához. Lelkem teli volt még mindig fájdalommal, de az a halvány reménysugár egyre jobban, és jobban utat tőr magának a sötétség tengerén. Már kezdtem tudni ki is vagyok valójában. Már kezdtem tudni, hogyan kell élni, úgy ahogy eddig is csináltam. Mint a régi szép időkben.
Régen ugyanis pontosan ugyanolyan voltam mint a korombéli gyerekek. Nevetgéltem, eljártam bulizni a haverokkal és persze minden jóképű pasival flörtöltem, egészen addig, amíg meg nem ismertem Liam-ot. Nagy volt közöttünk a szerelem, de mint minden, ez is egyszer végetért, minta az élet. Csak azzal a különbséggel, hogy ennek a szerelemnek nem a halál vetett véget, hanem egy álnok kis hárpia akit régen barátnak neztem.
Ahhoz, hogy megértsd min mentem keresztül, míg ebbe az állapotba süllyedtem meg kell ismerned a történetemet az elejétől a végéig. Azt a Veronica Lillian Sayers-t aki fél évvel ezelőttig voltam. Azt a lányt akinek még volt egy szerető és gondoskodó bátyuskája.



Remélem tettszett, és felkeltette az érdeklődéseteket :D Kécci írj komit

Köszi

Lexi

A történetről és a örülményekről

A történetben eddigi terveim szerint nem lesz semmi misztikus lény vagy esetleg természet feletti. Persze ez változhat. A fejemben a történet nagy vonalakban összeált. Idő közben egyes kisseb motívumok is eszembe jutnak, amiket leírok és aköré is elkezdem formálni a történetet és megpróbálom az eddigiekbe beleszőni.
Az előszó már nagyon régóta összeált a fejemben. Nem egy megszokott előszó. Valahol olvastam egy olyan előszót ami előre utal a történetre. Ez is valami olyasmi, csak egy kicsit másképp.
A történet középpontjába egy 17 éves lány áll. Ő Veronica Lillien Sayers. Röviden csak Ronnie. Kezdetben ő és legjobb barátnője Mila álnak a középpontba. Hozzájuk alakul a történet.
Tervezni egyenlőre csak Ronnie szemszögébe terveztem, de igény esetén szivesen megpróbálkozok mások szemszögével is.
Hát röviden ennyi lenne. Ha valami nem világos teljesen, akkor írj komit, és szivesen válaszolok.

Jó olvasást

Lexi

U.I.: Lehet nem lesz friss olyan gyakran a culi miatt, és főleg most mivel jövő héten kedden vizsgázok, de megpbálok hetente hozni egy részt nektek :D

U.I.: Az előszó felkerülése holnapra várható :D